Határidő

Azt mondják, az a legjobb motiváló-erő. A határidő.

Hát, ezt aláírom. De van egy másik is, mégpedig a jó társ!


Mit ajándékoz az ember az édesanyjának a születésnapjára, amikor éppen más sem jár a fejében, mint az, hogy hogyan lehet ütősen beindítani egy üzletet? Persze, hogy kiválaszt valamit a régen várakozó tervei közül, és nekilát a megvalósításának. Persze bevonja az üzlettársát is, mert neki is van némi köze az ünnepelthez, aztán indulhat a munka.

Az alkotói folyamat kicsit átalakítja az ember távmunkáról  alkotott fogalmait. Olyan ez inkább, mint a távkapcsolat. Így zajlik:

Az ember textilminták képeit küldi át mms-ben, majd varr valamit. Telefonál, fényképez, e-mailez, majd újra telefonál.

Az üzlettárs ötletel, az ember eszerint varr tovább, majd megint fényképez, e-mailez, és újra telefonál. Beszámol, hogy hol tart és leadja igényét fonalra, horgolásmintára.




Most az üzlettárs lép akcióba, fonalakat válogat, javasol, fényképez, e-mailez, majd telefonál.




Az ember kiválaszt, színeket pontosít, méreteket közöl és közben persze varr tovább, majd megint fényképez, e-mailez, és újra telefonál.

A nagy nap előestéjén az üzlettárs már nem fekszik le éjjel, csak horgol serényen.

Az ember meg azért nem alszik, mert azon agyal, mi van, ha nem tetszik senkinek a műve?

Másnap a szálak végre összefutnak és az alkotók meglepetten csodálkoznak rá, milyen csodát hozott létre a másik.

Az ember gyorsan felvarrja a rátéteket saját elgondolása alapján.

Az üzlettárs kétkedve nézegeti a rögzítést, szerinte több kellene,
de már nincs idő megvitatni,
módosítani meg pláne.

Az üzlettárs beletörődik.

Az ember izgul,
csomagol,
alig várja hatást.

A hatás mindent elsöprő!




Ajándék-átadás után persze még visszakérjük, fényképezzük, szerkesztjük, posztoljuk...

ui.:Nekem van legjobb alkotótársam a világon!

Fülemüle-rejtvény

Rejtvény:

- hány táskát látsz a képeken?

Ha figyelmesen megnézed a fotókat, hamar meg tudod válaszolni a kérdést!

Akkor már csak azon érdemes elgondolkodnod, van-e olyan öltözéked, amihez nem tudod párosítani ezt a hatalmas batyut?

Ugye, nem sok?

 

Színesben, vidáman indul a hét

Honnan jövünk?

Szülővárosunkban éppen a "Szentmiklósi napok" című 3 napos rendezvény zajlik.

Tavaly éppen ez időtájt döntöttük el végleg, hogy a ZsALeMka lesz az, amiről mindig is álmodtunk Blankával. Ezer éve tudtuk, és mondogattuk, hogy kettőnknek  valamit közösen kell létrehoznunk. Akkoriban még a falusi turizmus és házi lekvárfőzés, valamint sütés-főzés köré gyűltek a gondolataink. Amikor megszületett a kézimunkázás ötlete, első lépésként elkészült a blogon állandóan látható testvérfotó, nővérkém nyakában egy mintadarabbal.

Hogy miért kezd el egy tanár és egy kertészmérnök közös kézimunka-vállalkozásba, arról sokat lehetne filozofálgatni, kezdve azzal, hogy mindkét szakma nagy kreativitást igényel. Mivel én vagyok a kertész, én a genetikával magyarázom: 

Apai nagyanyánk varrónő volt, anyai nagyanyánk pedig a helyi háziipar bedolgozójaként gyönyörű dolgokat kötött, horgolt, még raffia papucsot is tudott fonni. A padláson várja a szövőszéke, hogy hamarosan összerakjuk.

A két nagymama mentalitása pontosan annyira különbözött egymástól, mint a miénk. Nagyon nagyon. Mégis működik. Az ősök ereje tart össze?

Hát.. innen jövünk mi.

Rút(?) és beteg(?) madarak

Nem tudok elszakadni a kis szárnyasoktól...

A KKK és a kedves kis sünik után úgy gondoltam, folytatani kell az állatvilág megformálását. Ki is adtam felvetettem Dalmának, hogy most  madarakat kellene alkotnunk.



Miután rábukkantam néhány csodás üveggyöngyre, melyek madárszemekként kacsintgattak felém, én is lendületbe jöttem! Miközben küzdöttem az első pár fülbevaló kitalálásával, folyton az járt az eszemben, hogy milyen beteg kis jószágok lesznek ezek...

Aztán meggyőztem magam. Ha mások sikeresen forgalmaznak plüss baktériumokat, mi is jók leszünk - legfeljebb "Madárinfluenza" néven dobjuk piacra!

És mit horgolt Dalma? Kiskacsát!
(Nem bírom ki, hogy ne élcelődjek itt kicsit azon, hogy nem tud kitörni a drágám a baromfiudvar keretei, kerítése mögül...)

Dulu Kacsája szerinte olyan rútra sikerült, ahogy a nagykönyvben meg van írva!



Legközelebb a hattyúval próbálkozunk!

KKK

KisKaKaskák

Hadd mondjam el a fejlécre került KisKaKaskák történetét!

Úgy kezdődött, hogy a mottóban megénekelt módon - miután hosszasan bogozta, csomózta stb. - egyszer csak előrukkolt Dalma egy, azaz 1 db. KisKaKaskával - továbbiakban KKK - így:

- Itt van ez a pipi - mondta szerényen, miközben a tenyerét kinyitotta közvetlenül az orrom előtt.
- Nekem ez kell! És még egy kéne belőle! És legyen fülbevaló! És nem is pipi, hanem KKK! - lendültem be azonnal bizonyítva, hogy a mottónak minden szava igaz.

És mivel nekem nem lehet ellenállni, el is készült másnapra a másodpéldány.

(Amiről tudnivaló, hogy mindig sokkal nehezebb megalkotni,
mint az elsőt, mert ugye hasonlítaniuk kell(ene) egymásra...
Aki meg minta nélkül dolgozik, annak nem könnyű rekonstruálni
másnap délután az előző éjjeli munkafolyamat minden lépését...)

A fülbevaló akasztót már én tettem a kis jószágok tarajára, s másnap már viseltem is büszkén legújabb fülkincsemet. 

Sok dicséretet zsebeltem be érte, mindenki érdeklődött, honnan szereztem,
s nem győztem hangoztatni, milyen neves dizájner weboldaláról rendeltem.
 ;-)

Eddig kétszer veszítettem el egyiküket/másikukat. 

Először egy napozáshoz-vetkőzés során kaptam ki valahogy a fülemből. Apósom lelt rá csodával határos módon óriási befüvesített kertjük egyik zugában, amiért nem tudok elég hálás lenni neki! Azóta is emlegetem hősies tettét!

Másodszor már a hírnév iránti vágy sodorta veszélybe KKK-t. Éppen a blog kedvéért készítettünk volna néhány fotót kedvenc helyszínünkön, az udvar végi farakáson... Még be sem kapcsoltam a gépet, a kis szökevény már a farakás alján csücsült. Hugicám egyetlen jól irányzott mozdulattal belökte az egyik KKK-t...

...majd kérdőn nézett rám: 

- Kiszedjük? 

- Mi az hogy!- s már estem is neki, hogy lepakoljam a 3 méteres oszlopokat. 

Dalma erő helyett ésszel próbálkozott: igyekezett meggyőzni, hogy mondjak le KKK-ról. Süket fülekre talált. 

Ekkor emlegettem először elérzékenyülve apósomat. 

Majd sírva vigasztaltam a megmaradt egyszem KKK-t...

Ettől Tesókám is belátta, hogy hajthatatlan vagyok, szerszámokat kerített. 

Mi mással kezdte volna piszkálni a farakás réseit, mint horgolótűvel és kötőtűvel... 

Anélkül, hogy látta volna merre kotorász, ügyesen olyan helyre pottyantotta KKK-t, ahová már be lehetett nyúlni érte. 

Ezt ő így mesélné:

"Addig bénáztam, míg úgy belöktem a mélybe pipit, 

hogy totál esélytelenné vált a kihalászása. 

Ekkor tesóm benyúlt találomra egy lyukon és kivette. 

És röhögött visítva."

Így van meg még mindig az egész pár pipim KisKaKaskám!

Végül azért a fotó is elkészült.