Nagy nap volt nálunk a mai: ZsALeMka Zs-je, azaz Zsuzsi ma lett 10 éves.
Ahogy nőnek a gyerekek, egyre nehezebb nekik olyan ajándékot adni, aminek igazán örülnek.
Ezért
is volt most könnyű dolgom - legalábbis sokáig azt hittem - mert Zsuzsi
listát írt, és lehetett választani, hogy ki mit adna szívesen.
A
nehézség ott kezdődött, hogy a listán viszonylag elől szerepelt Rumini,
Balikó, és a Ripacsok, horgolva. Tesókám hamar leszögezte, hogy ezt nem vállalja, és igazából Zsuzsi is rám gondolt. Rámtalált a
feladat, nem baj, gondoltam, nem lehet az olyan bonyolult, meg nehéz.
Mi a második kötetet nyomjuk a lányokkal, így Ruminit és Balikót jól ismerjük már. A Ripacsok viszont még nem szerepeltek. Blanka küldött
ugyan képeket minden óhajtott szereplőről, és körvonalazódott is, hogy
mikor és hogyan fogok majd neki a feladat végrehajtásának.
Elég sok idő
volt rá, így érlelgettem magamban a dolgot. Ez jó, mert egy idő után úgy
megérik, hogy aztán csak ripsz és ropsz elkészül.
No de telt, csak telt az idő, és én csak
nem kezdtem bele a horgolásba. Ezek a Ripacsok, ezek voltak mindennek
az okai. Nem tudtam elképzelni, hogy mikor fogok én egy egész törzs
indiánszerű lényt meghorgolni. De ha meg csak kettő van, akkor igaz,
hogy mondhatom, hogy Ripacs-ok, de mégis, milyen hiányos törzs lesz az?
Addig addig morfondíroztam, mígnem eltelt egy csomó idő, és rádöbbentem,
hogy nem lesz ebből egy Ripacs se, örülhetek, ha Rumini és Balikó
elkészül. A gondolatot, hogy nem lesz meg minden, amire Zsuzsi vágyik, megpróbáltam elhessegetni, de valójában végig tudtam, hogy ha nem engedem el a Ripacsokat, nem tudok kilábalni az alkotói válságomból. Annyira sem sikerült ráhangolódnom a feladatra, hogy magamévá tegyem a nevüket. Állandóan Harácsoknak emlegettem őket, tudat alatt bizonyára úgy éreztem, hogy elszívják az összes alkotókedvemet. Az összeset.
Nehezen álltam neki a horgolásnak. Jobbnál jobb ékszerötleteket dobtam sutba. Amikor Rumini elkészült, fellelkesültem. Talán ennek köszönhető, hogy Balikót egyáltalán elkezdtem. Ha meg már valami elkezdődik, azt márpedig be kell fejezni. Szerencsére Balikó meglehetősen jól haladt, és csak azért volt necces, hogy időben meglesz-e, mert a könyvhöz ragaszkodva kardigánt horgoltam neki. Ettől viszonyt szegény vállalhatatlanul vénemberes lett. Így jöhetett egy kis fejtés, egy kis agyalás, és új koncepció. Balikó végül kapucnis pulcsit kapott, amitől egy menő rapperre hajaz.
Az ünnepelt örült, tetszett neki, bevallom, én is örültem, hogy ha nem is sok, de legalább olyan, amilyet szívesen adok ki a kezemből.
A két figura több, mint 8 óra horgolás eredménye úgy, hogy ebből csak a pulcsi volt a fejtés. Nem horgolok lassan, ezt leszögezem, mielőtt egy profi horgoló lesajnál. És igen, ebből a vékony szálból nem gyarapodik úgy a horgolás, mint az általam nem kedvelt katániából. Mindebből kiderül, hogy ha be kellene árazni Ruminit és Balikót, magam is dobnék egy hátast.
Mert a kézimunka drága, kár ezt tagadni. Ha még egyedi is, egyszeri és megismételhetetlen, az még jobban növeli az értékét. Olyan, mint Zsuzsánk. Egyéniség. Isten éltesse sokáig!
